|
Férfi Olimpiai Reménységek Versenye - 2010. július 7-9. Balatonboglár (HUN)
|
|
|
A torna győztese Magyarország férfi serdülő válogatottja
Az idei évben a Magyar Kézilabda Szövetség az impozáns balatonboglári Urányi János Sportközpont Sportcsarnokában rendezte meg az U16 (1994) férfi korosztály Olimpiai Reménységeinek Versenyét. A tornán a rendező Magyarország mellett Lengyelország és Szlovákia vett részt. A csehek távolmaradása miatt Magyarország B csapata szerepelt negyedikként e hasznos megmérettetésen. A sok tehetséget felvonultató eseményen kiegyensúlyozott erők férfias, jó színvonalú küzdelme folyt a pályán a szépszámú és igen lelkes közönség bíztatása mellett.
|
|
|
|
| tovább>> |
|
Magyarország a női Olimpiai Reménységek Versenyének idei győztese
|
|
|
Szlovákia - Magyarország 19:30 (11:13)
Miután a lengyelek a délelőtti találkozón legyőzték a szlovákok B csapatát (pénteken az „A” gárdát négy góllal verték), már egy kisebb gólarányú vereség is belefért volna a hazaiak első számú együttese ellen. Ennek ellenére a lányok és edzőik egyértelműen a győzelemre készültek. Ennek megfelelő elszánt hangulatban és lendületes ritmusban melegítettek a lányok a mérkőzésre. Meg is lett az eredménye.
|
|
| tovább>> |
|
Imponáló játékkal győzelem Szlovákia B csapata ellen is
|
|
|
Magyarország - Szlovákia B 32:21 (15:9)
A lengyelek elleni sikert este jó hangulatban, énekléssel ünnepelte a társaság, melynek keretében Varga Jenő csapatvezető gitárral fokozta a hangulatot. Persze a meccs értékelése sem maradt el, amely során a Szarka- Pádár edzőpáros mindenkinél kiemelte a küzdeni tudást, a fegyelmezettséget, na és persze a jó teljesítményt. A győzelem jutalmaként a délelőtti edzés helyett egy kiadós sétára került sor, majd a tegnapihoz hasonlóan délután fél négykor a szlovák „B” válogatott ellen léptek pályára a mieink. Ezúttal a lengyelek ellen kevesebbet játszók kerültek előtérbe. Mindannyian jól oldották meg feladatukat.
|
|
| tovább>> |
|
Magabiztos győzelemmel kezdtek lányaink Szlovákiában
|
|
|
Lengyelország - Magyarország 19:35 (8:17)
A délelőtti átmozgató, és taktikai edzést követően délután fél négykor a lengyel válogatott elleni találkozóval vette kezdetét a torna. Legutóbb Goleniowban döntetlent játszottak lányaink a jó testi, és fizikai adottságokkal rendelkező ellenféllel. Ezzel együtt nemzeti válogatottunk utazás közbeni közös énekléssel melegítve, és bizakodva készült az összecsapásra. Optimizmusra adott okot az is, hogy a tavalyi hazai rendezésű Olimpiai Reménységek Versenyén öt góllal jobbak voltak a Szarka-Pádár tanítványok, s ezúttal valamennyi meghívott játékos rendelkezésükre állt.
|
|
| tovább>> |
|
Női Olimpiai Reménységek Versenye - 2010. június 25-27. Michalovce (SVK)
|
|
|
Az idei évben a Szlovák Kézilabda Szövetség nyerte el a női ORV megrendezésének jogát. A négycsapatos nemzetközi tornát 2010. június 25-27. között a szlovákiai Michalovce-ben bonyolítják le, amelyen az 1994. január 1-én és később született kézilabdázók vehetnek részt. A versenyen a rendező Szlovákia A és B csapata mellett Lengyelország és Magyarország válogatottjai vesznek részt.
|
|
| tovább>> |